Már elmúlt dél is... George még mindig nem hívott... ami azt jelenti... meghalt! Várjunk csak! Csörög a telefonom... meg sem néztem ki az, csak felvettem. Biztos voltam benne, hogy ő az...
- Jó napot! Megan Parker-el beszélek?
- I-igen... miért?
- Be tudna jönni a kórházba?
- Valami baj van?
- A férje...
- Már is megyek! Viszlát!
Azonnal kocsiba ültem és mentem a kórházba. Chloe-nak pedig direkt nem szóltam, hátha George túléli... De erre szinte esély sem volt... Mikor bementem a szobába... az a látvány tárult elém, hogy szerelmem le van takarva...
- A férje... sajnos meghalt. - fogta meg a vállamat az orvos - Részvétem... nem tudtuk megmenteni.
Az érzés elmondhatatlan... mikor megláttam, hogy szerelmem ott fekszik... holtan... borzalmas érzés volt... Könnyeket nem hullattam... egy hangot sem sikerült kiadnom... le voltam sokkolva.
Mikor hazaértem, bementem a szobámba és ki sem jöttem másnap reggelig... addig sírtam. Történ pedig, hogy másnap reggel Chloe nyitott be hozzám két bögre kávéval, amit elejtett... a csörömpölésre emeltem fel fejemet könnyektől elázott párnáimról.
- A-anya... a hajad! - képedt el
Tudni kell, nekem mindig is hosszú, göndör-fekete hajam volt.
- Mi van a hajammal?
- Nézz tükörbe!
Kipattantam az ágyból, majd berobogtam a fürdőszobába, ahol megláttam a FEHÉR fürtjeimet... és a sírástól megdagadt szemeimet. De legjobban a megőszült tincseimen lepődtem meg.
- Úr Isten! A hajam!!! - lepődtem meg
- Mi történt? - kérdezte Chloe kikerekedett szemekkel
- Be kell vallanom valamit... - sütöttem le szemeim - Beleőszültem... apád halálába.
- Micsoda? Mikor történt ez? - kérdezte könnyes szemekkel
- Tegnap... reggel.
- Miért... miért nem mondtad el? Hogy halt meg? Már túl volt a műtéten... nem? - sírta el magát
- Mégegyszer meg kellett műteni...
- És ez csak tegnap derült ki?
- Nem... már az első műtét után tudták, ahogy azt is hogy kockázatos. De megműtötték... és nem sikerült. Direkt nem mondtuk el, hogy ne legyél szomorú.
- Mi történt? - ölelte át sajnálkozva Chloe-t a szerelme
- Meghalt! - borult zokogva a nyakába
Miután tisztáztuk a dolgokat (és föltakarítottuk a kávét amit elejtettem) bementünk Kookie-val a szobámba... Kis idő múlva anya benyitott hozzánk és közölte velünk, hogy holnap reggel 10-kor lesz a temetés. :'(
Másnap Kookie is ott volt a temetésen, majd könnyes búcsút véve anyától, visszautaztunk Szöul-ba.
Mikor megérkeztünk a banda forró levessel várt minket (amit természetesen Jin főzött).
Miután megvacsoráztunk, a hercegnő lépett oda hozzám:
- Beszélhetnénk? - kérdezte, mire bólintottam - Figyu... bocsánatot szeretnék kérni, a tudod... - pirult el (amit nagyon aranyosnak tartottam)
- Semmi gond! - öleltem át nyakánál, mire a falhoz nyomott... és éreztem a "kis Jin"-t is - Hé! Uralkodj magadon! -szóltam rá
- Khm... bocs - bontakozott ki az ölelésből - Csak... olyan jól nézel ki, hogy... - harapta el a mondat végét
- A csajod? Majd akkor mondd ezt, mikor rájössz, hogy megcsal!
- Ő az enyém, és az is marad!
- Ahogy akarod... én szóltam!
Ezután Kookie felvitt a szobámba, óvatosan letett az ágyra, majd magunkra zárta az ajtót.
- Hmm... mire készülsz? - mosolyodtam el (végre)
- Találgass... - tapadt ajkaimra
- Én leszek alul? - kérdeztem, mire fölém mászott
- Ez válasz a kérdésedre?
Majd egy lágy és érzéki csókot kaptam tőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése