Bevezető

A nevem Chloe Parker.  18 éves. Londonban lakom. Cserediák vagyok.
    Holnap indul a gépem 14:30-kor. Megyek Dél-Koreába... csak egy baj van... Sem írni, sem beszélni, sem olvasni nem tudok koreaiul.
          Szöul-ba fogok utazni egyes-egyedül. Kíváncsi vagyok milyen családhoz fogok kerülni.

// Másnap //

- Chloe, ébresztő! Már 10 óra van! - ébresztett anyukám, miközben egy csésze forró kávé gőzölgött a kezében.

Beleszagoltam a levegőbe, ami olyan isteni volt, mint mikor valaki puszedlit süt. Hirtelen összeszaladt a nyál a számban, mikor megláttam anya kezében három puszedlit.

- Köszönöm. - azzal elvettem a kávét és a puszedlit.

Délután fél kettő... nagyon izgulok. Egyrészt: elsőre fogok repülőn ülni, mellesleg egyedül. Másrészt: egy idegen országba utazok, ahol nem ismerek senkit és még a nyelvüket sem beszélem. Harmadrészt: hova kerülök majd, és miért, pont augusztus elején kell odamenni???

Vajon milyen családom lesz? Kedvesek lesznek velem? Milyen suliba fogok menni?

NAGYON, NAGYON IZGULOK!!!!!! Már csak egy órám van a felszállásig, lassan el kell indulnom. Az összes cuccom össze van csomagolva... legszívesebben az egész házat anyáékkal együtt elvinném, de nem lehet... búcsút kell vennem tőlük (legalább is egy időre). Úgy fognak hiányozni!

- Chloe, itt van a taxi! - erre nem feleltem semmit - Chloe drágám!

- Igen? - kérdeztem félénken, mintha az előbbit nem hallottam volna.

- Megjött a taxi... - mondta anya sírástól elcsukló hangon, majd megölelt - Menj drágám, itt a bőröndöd. És ne feledd, ha megérkezel, mosolyogj! Ez kötelező! - majd könnyes szemekkel újra megölelt - Szeretlek! - mondta halkan. - Sajnálom, hogy apádtól nem búcsúzhatsz el, mert muszáj dolgoznia.

Ettől a mondattól majd megszakadt a szívem, mert apától úgy váltam el, hogy veszekedtünk. Egy könnycsepp gördült arcomon.

- Ne sírj! - törölte le könnyes arcomat - Tudja, hogy szereted és ő is szeret téged, ne aggódj! Mostmár menj! Szeretlek! - puszilt meg.

Ezzel kiléptem az ajtón, majd a kertkapun.Nem mertem visszanézni, mert attól féltem, elbőgöm magam.

- A reptérre. - mondtam határozottan a sofőrnek.

Kinéztem az ablakon, hogy csak egyszer, csak mégegyszer lássam anyát, ekkor intett nekem, én pedig vissza. Mégegy könnycsepp... meg mégegy...

          A Repülő felszállt... elhagyta a talajt, én pedig itt ülök egy kényelmes székbe... Hányinger kerülget... annyira féltem, hogy hagytam, hogy az előbb említett kellemetlen dolog eluralkodjon rajtam...

// 5-6 óra múlva //

- Kedves utasaink - szólt a stewardess - kérem szálljanak le, megérkeztünk - erre a mondatra megállt egy pillanatra a szívem. Megérkeztem... nincs semmi baj... csakhogy most merre tovább?

              Hirtelen megláttam jungkook-ot (a bias-om). Elkezdett felém jönni... A szívem ismételten megállt egy pillanatra... Rámmosolygott... majd én is rá...

- Öhm... Hello! - nyögte ki angolul.